Amikor valakiről megtudjuk, hogy drogozik vagy alkoholista, legtöbbször ítélkezünk felette.
Az első, ami eszünkbe jut róla, hogy juthatott ide? Ha élt a családunkban szenvedélybeteg, akkor különösen sok vélemény merülhet fel bennünk függőséggel kapcsolatban. Most szeretném ezt egy kicsit más megvilágításba helyezni azzal, amit a munkám során eddig tapasztaltam.
A függőség oka több részből tevődik össze. A hozzám fordulók többségénél felfedezhető volt környezeti túlérzékenység, a bejövő impulzusok nehezen kezelhetősége és az önbizalomhiány. Szinte mindegyik rendelkezett gyógyítói képességgel, így öntudatlanul is mások érzéseit és gondolatait fogadták a a testükbe. Mivel arra senki sem tanította meg őket, hogyan orvosolják ezt, az alkohol vagy drog nyújtott számukra menedéket.
Ahol a családban jelen volt a függőség, ott a hajlam hatványozottabban jelentkezett. A másik és kevésbé ismert tényező, ami folyamatos függésben tartja az illetőt, és ami által elveszíti önmagát; ha kontroll vesztés szintjéig viszi a szer használatát. Ezáltal olyan csatornákat nyit meg a testében, ami által
lehetővé válik a térben jelenlévő test nélküli lények átvegyék felette az irányítást.
Mindenkire jellemző volt, aki hozzám fordult, hogy valami készteti őket az ivásra, a szerek fogyasztására. És ha egyszer az ember elvesztette az irányítást a teste felett, azt igazán nehéz visszaszereznie.
Itt lép be az a terápiás munka, ami lehetővé teszi, hogy a függést létrehozó elemeket eltávolítsuk. Először tudatosítjuk az illetőben mivel hozta létre azt, amiben van, s amitől nem tud megválni a szer fogyasztásától, másrészt olyan testkezelésteket alkalmazunk, ami által teljesen visszanyerheti önmagát és a motiváció okafogyottá válik.
Az alábbi visszajelzés Vikitől érkezett egyetlen kezelést követően: “Rendkívül korán kerültem kapcsolatba az itallal. 13 évesen rúgtam be életemben először. Tipikusnak mondható: haverok, hétvégi bulik. A gimnáziumban viszont előfordult, hogy suli után hétköznap is iszogattunk. Nem gondoltam problémának hiszen mindenki ezt csinálta, viszont észrevettem, hogy a többiekkel ellentétben Én többet fogyasztottam, valamint éreztem, hogy míg mások csak bulinak fogják fel, nekem többet jelentett. Önbizalomhiány, szorongás “kezelésére” használtam. A húszas éveimben már tisztában voltam vele, hogy túlzásokba esem, hiszen a “képszakadás” állandó jelenséggé vált. Kipróbáltam mindent, hogy véget vessek ennek: pszichológus, pszichiáter, gyógyszerek, különböző terápiák, amik használtak is egy ideig, hiszen nem mindennapos alkoholfogyasztó voltam, teltek el úgy hosszabb időszakok mikor egyáltalán nem ittam. De aztán jöttek ünnepek, amiket jól meg kellett ünnepelni, vagy jöttek nehéz helyzetek, amin túl kellett lenni, így az ital újra képbe került. S mivel ezek akár több napos italozásokká váltak, megjelent az elvonási tünet is, evészavar társaságában. Az elvonási tüneten túlestem, az evészavar maradt. Egy ilyen nehezebb időszak idején kaptam meg a Szilvi elérhetőségét. A módszer nem volt számomra ismeretlen, olvastam már róla. Nem voltam szkeptikus, viszont nem is érkeztem nagy reményekkel. Hogy mi történt a két és fél órás ” kezelés” alatt, azt nem tudnám leírni. Sokat sírtam alatta, de ez az a megkönnyebbülést hozó sírás volt. Hazaérve fáradtnak éreztem magam. A következő pár napban tudatosan figyeltem azt, hogy hogyan is érzem magam a bőrömben. Hullámzott a hangulatom, de leginkább egyfajta eufóriát, mosolygásra késztető biztonságot éreztem. De leginkább arra voltam kíváncsi, hogy mikor érzem azt, hogy innom kell. Ezt azóta is várom:-) Hazudni nem fogok, jöttek a pezsgővel koccintós ünnepek, így karácsonykor, valamint újévkor Én is ittam egy pohár pezsgőt. És olyan történt ami még soha: nem kívántam még egy pohárral. Nem került erőfeszítésbe, hiszen valóban nem esett volna jól több. Ennek
a “kísérletemnek” örültem, hiszen nem akarok absztinens lenni. Úgy akarok élni, és néha szórakozni mint mások a társaságban, és úgy érzem most sikerül is. Hihetetlen, hogy több mint egy évtizednyi próbálkozás, megszámolni is lehetetlen hány órás terápiás beszélgetés, és kiszámolni sem akarom hány százezerbe fájó kezelés után, egy alkalom így megváltoztatott valamit bennem. Most már reménnyel telve nézek előre, és szívből rémélem, hogy hozzám hasonlóan mások is megteszik ezt a lépést a szermentes boldogságért. Megéri.”
