Nincs olyan testi tünet, ami nem orvosolható




Nincs két egyforma ember és ugyancsak nincs két hasonló lelki háttér sem, ami egy bizonyos tünetre egyértelműen jellemző lehetne.
A tizenkét éves kislány, aki kezelésen járt nálam, öt éves korában kezdett el dadogni, és azóta sem sikerült a gyógykezelése.
Ebben az esetben is kérdésekkel indultunk el, és tártuk fel az életeseményhez kapcsolódó érzéseket, amikor a tünet kialakult. Egy eseményt számos érzelmi, mentális reakció is követhet, amely testi tünet formájában jelenik meg. Ilyenkor nem elegendő a verbális tudatosítás vagy a témáról való beszélgetés, magát az energiamintát vagy blokkot kell feloldani, ami a tünetet okozza. Ha sok éves esetről van szó, nemcsak a tudatalattiból, az agyi területekről, hanem a testből is fel kell oldani a feszültségeket, amelyek a tünet sokszori ismétlődése során rögzültek.
Ebben a speciális esetben, ahol a kislány dadogni kezdett, bizalomvesztés, bizonytalanság lépett fel; az édesanya megszülte kisöccsét, míg apuka egy másik nővel való viszony következtében elhagyta a családot. A bizonytalanság, amit a kislány megélt, dadogást váltott ki nála, amit fokozott az apukánál is jelenlévő beszéd zavar. Az egyik szülő “elvesztésekor” a gyermek bizonyos szempontból azonosul a “hiányzó” féllel, és testi adottságait is átveheti, amit sajnos tévesen örökletes betegségként tüntethetnek fel. Hajlam természetesen létezik, de bármi megváltoztatható, ha nem kötődik hozzá olyan hitrendszer, ami kizárja az örökletesség megváltoztatásának lehetőségét. Ahogyan létrejött a mély, megnyugtató, ellazult tudati és testi állapot, a kislány úgy nyerte vissza erejét, sőt hangját is. A kezelés végére folyékonyan és tisztán beszélt, mesélt iskolai élményeiről, a terápia végén gyengéd ölelésével fejezte ki háláját. Azóta beszédkészsége teljesen helyrejött, önbizalma visszatért.

Mindehhez egy kezelés elegendő volt.

Ha te is küzdesz nehéz, vagy netán megoldhatatlannak tűnő problémákkal, ha szeretnél gyors és hatékony segítséget kapni, az alábbi adatlapon tudsz időpontot kérni.