Hány szülő szeretne mindent biztosítani a gyermeke számára? A napi szükségleteken túl mindent a jólétükre fordítana, és erején felül is szeretne mindent megadni, amire a gyermeke vágyik? Vajon a hasznukra válik-e, ha mindent készen kapnak, és nem tanulnak meg adni, tenni valamiért?
Emlékszem, tizenhárom éves voltam, amikor szerettem volna egy görkorcsolyát. Abban az időben ezt dollár boltban vagy külföldön lehetett megvásárolni. A szüleim nem tudták megvenni, ezért úgy döntöttem, veszek egyet magamnak.
Nyáron, a szünidőben hetente az iskolában takarítottam, amiért fizetést kaptam. Ebből a pénzből megvettem életem első kétsoros görkorcsolyáját, amit a Németországban élő nagybátyám küldött el. Nagyon büszke voltam, és megtanultam azt a leckét, ha szeretnék valamit, és teszek érte, elérhetem a célomat.
Manapság a gyerekek sokkal többet kapnak tárgyak, eszközök formájában, ami természetessé válhat. Az értékek külsődlegessé válása sajnos a fogyasztói társadalom velejárója.
Amit fiatalon kapunk, egy életen át elkísér. A megvásárolt tárgyakon túl a szeretet, a megbecsülés és az elfogadás az, ami felnőttként megalapozhatja a jövőnket.
A minőségi együttlét, a közös időtöltés az, amire felnőttként is szívesen emlékszünk majd. Ehhez türelemre és jelenlétetre is szükség van. Nem elég testben jelen lenni, ha az elménk őrült módon zakatol és a saját ügyeinken jár az eszünk a közösen töltött szabadidő közben.
Az elmulasztott időt nem tudjuk visszahozni. A jó szülő-gyerek kapcsolatot ugyanúgy meg kell alapozni, ahogyan egy párkapcsolatot.
Egy gyerekeknek legalább olyan fontos lenne megtapasztalni az adás örömét is és hogy miként fejezhetik ki hálájukat mindazért, amit a szülők tesznek értük. Évekkel később, felnőttként értettem meg, mennyi mindent tettek a szüleim a jólétünkért. Azonban olykor elfelejtjük, hogy a kor előrehaladtával szülői kötelességünk a végéhez közeledik, így túlléphetjük azt a határt, ami az egészséges leváláshoz elengedhetetlen. Továbbra is hajlamosak vagyunk a gyerek dolgain rágódni és akkor is adni, amikor a másik már nem igényli annyira, ami megnehezítheti a tényleges leválást, és az önálló életet. Hány olyan kapcsolatról hallunk, ahol a szülő túlzott jelenléte akadályozó tényező a választott pár felvállalásában? Anyuka vagy apuka szinte a partner helyén áll!
Számodra mit jelent a szülő-gyerek kapcsolat? Ha élnek a szüleid, hogyan viszonyultok egymáshoz?
Jelen van-e a szeretet, kedvesség és az odafigyelés? Mi az, amit másként tennél?
Adhatnál-e többet magadból vagy épp visszavonulnál?
Működik-e közöttetek az őszinte kommunikáció? Kifejezed-e, számodra mi az igazi érték? Fel tudod-e vállalni magad és tudod-e a másiknak is biztosítani ugyanezt?
Eljön az a pillanat, amikor el kell engedned a másik kezét és háttérbe kell vonulni, ami nehezebb lehet, ha a szülőség vált az életed fő mozgatórugójává. A jó hír az, ha ezt sikerül meglépned, több idő juthat magadra. Ehhez viszont először fejben kell tudni kikapcsolni a megszokott szülői gondolkozásmódot.
Ha a kapcsolat szereteten és megbecsülésen alapul, akkor egy ölelésre vagy beszélgetésre gyermeked mindig vissza fog térni hozzád és öröm lesz az együtt töltött idő 🙂
„Amikor még egész pici voltál, egy puszival jobbá tudtam tenni számodra a világot. Vagy egy kanálnyi orvossággal. Meg tudtam javítani olyasmit is, amin még a puszi sem segíthetett – ragasztóval és szalaggal, tűvel és cérnával, kapcsokkal és madzagokkal. A felnőttdolgok meghaladják a képességeimet. Azt kívánom, bárcsak lenne olyan varázserőm, amivel helyre tehetném az ilyesmit is. De nem tehetek mást, mint hogy itt vagyok. Mindig itt leszek.” (Pam Brown)
